A fa szépsége nélkül kopár lenne a világ.

Hobbiasztalos

Tolópolcos szerszámos szekrény - 2 videó

2020. április 05. - kgl

szerszamos_szekreny.jpgYoung Je egy nagyon tehetséges hobbiasztalos, már sok videóját mutattam meg. Szereti elkészíteni magának a szerszámait is, sok sok gyönyörű gyalut is készített már. Olyan sok gyalut készített már, hogy azt csak egy szekrényben úgy lehet tárolni több sorban, hogy a belsőket már nem lehet látni. Ennek megoldásárára találta ki az eltolható belsős szerszámos szekrényét, amelyben 3 rétegben vannak a polcok, mégis mindegyikhez könnyen hozzáfér. Az első videóban a szekrény készül el, a másodikban pedig a szekrény ajtók. 

Tovább

Kosárasztal építés

kosarasztal.jpgA kosár és az asztal párosítása eléggé furcsa ötlet, de nem lehetetlen.  Csak egy jó ötlet kellett hozzá és már lehet is megépíteni. Ha kirándulni akarsz és a falatozásra is gondolsz, vagy csak a kertbe akarsz kivinni a medencéhez pár pohár italt a kerti partihoz, akkor használd a kosárként, majd állítsd fel asztalként. Persze lehet másra is használni, de ezt már találd ki te :)

Tovább

Szerszám élező köszörűhöz

szerszam_elezo.jpgEgy köszörűgéppel nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen úgy megélezni egy szerszámot, hogy közben kézben tartva próbáljuk meg vezetni a szerszámot. Persze sok sok gyakorlással menni fog, de nem lesz tökéletesen egyenletes az él mert billeg a kezünkben a szerszám és a kezünk is mozog közben. Ha elvesszük a géptől a munkadarabot ellenőrzésre, akkor ugyanabban a szögben nem fogjuk tudni folytatni az élezést, ez pedig csúnya éle kialakítást eredményez. Egy egyszerű szögbe állítható asztalkával sokkal könnyebben tudunk dolgozni, szebb élet tudunk kialakítani.

Tovább

Összecsukható munkapad

osszecsukhato_munkapad.jpgKis műhelyben nem fér el nagy munkapad, de néha mégis jó lenne. Erre a megoldás az összecsukható munkapad amit a francia Jérémy épített. Tervek nélkül építette meg a munkapadot, egy nagy asztallappal, de ennek tárolása külön gond volt. Ezért átalakította úgy, hogy kettévágta a munkalapot és zsanérokkal szerelte fel a lábakra. Persze elsőre ez sem lett jó, ezért rövidíteni kellett a munkapad hosszából. Nagyon sok projekt így épül tervek és alapos átgondolás nélkül, de ez nem baj, ha vesszük magunknak a fáradtságot és kijavítjuk a hibákat. Persze sokkal könnyebb átgondolt tervekből dolgozni de az úgy nem olyan izgalmas.

Tovább

Olajfa dohányzóasztal

olajfa_asztal.jpgA profiktól mindig érdemes tanulni, nem csak az építési technikát, gépek használatát, minőséget, hanem sok esetben a dizájnt is. Nem az az érdekes, hogy milyen gépeken készül a munka, az csak egy adottság. Egy Szlovén faipari vállalkozás készítette el egy 400 éves olajfából ezt a gyönyörű dohányzóasztalt. Az asztal lábához vastag üveglapot használtak, így az asztal lebegni látszik néhány szögből nézve. Az asztal talpát és az asztallap összefogó íveit valnutból készítették el, amely nagyon jól harmonizál a világos olajfával. Az elkészült dohányzóasztal bármely modern lakás dísze lehet, persze ha valaki képes megfizetni az árát

Tovább

Fűrészlap szélességű fésűs csapolás

fesus_csapolas.jpgNagyon egyszerűen tudunk tudunk igen erős csapolásokat készítenünk asztali körfűrészen fésűs csapolással. A fűrészlapunk vágási szélességének megfelelő csapoláshoz egy nagyon egyszerű csapoló sablont készítünk, amelyet a tolóasztalra tudunk felfogatni, és már készíthetjük is a csapolást. A fésűs fogak közé a ragasztót egy ecsettel vagy egy vékony fadarabbal tudjuk bekenni. Ha nincsen elég hosszú fadarabunk valamilyen munkához, akkor hossztoldásra is használhatjuk ezt a fésűs csapolást. 

Tovább

Szúnyoghálót minden ablakra!

szunyoghalo.jpgHorváth József barátunktól kaptunk egy újabb videót, igazi tavaszi barkácsoláshoz. Ezt írta mellé : Kezdő hobbiasztalosok általában otthoni, kisebb, egyszerűbb dolgokat készítenek, és e körbe tartozik az ablakra szerelhető fix szúnyogháló keret is. Egyszerű, hiszen 4 darab léc kell hozzá, kisebb, (már ha az ablak sem túl nagy :-) ) és otthoni, (ha nem a Burdzs Dubaj 138. emeletén laksz)! Gyakorlásnak szerintem tökéletes, az apróbb trükköket pedig most elleshetitek.

Tovább

Olcsó szorító feljavítása

olcso_szorito.jpgNépszerűek az olcsó asztalos szorítók, de az olcsóságnak megvan az oka. Az öntvény pofák felfekvő oldala általában pocsék minőségben készülnek, öntvény sorjásak, így nyomot hagy a munkadarabon egy erősebb szorításnál. Ennek kivédésére raknak rá műanyag kupakot amit persze rendre elveszítünk, vagy tönkremegy. Egy egyszerű megoldással megszüntethetjük a szorítók ezen hibáit, ha készítünk rájuk fából talpakat. A nagyobb felfekvési felület miatt nem fog nyomot hagyni a munkadarabon még erős szorítás esetén sem.

Tovább

3 utas élszorító

elszoritp.jpgÉlvédő lécet szoktunk felragasztani a rétegelt lemezre, MDF lapra, hogy a mechanikai sérülésektől védjük az élet. Az élvédő lécet általában jóval keményebb fából készítjük. Akkor is használunk élvédő lécet, ha csak esztétikailag el akarjuk rejteni például a rétegelt lemez élét. A lécek felragasztásánál van szükségünk egy pár darab élszorítóra amíg a ragasztó megköt. Ohyo56 nagyon jól használható és szép élszorítókat készített. Még arra is figyelt, hogy olyan anyát tegyen a menetes szárak végeire, amin a préselt alátét lazán tud forogni, így nem hagy nyomot a szorító a munkadarabon. 

Tovább

Egyedi szerszámos szekrény

szerszamos_szekreny.jpgEgy szerszámos szekrény megépítése több éves folyamat. Lesznek olyan részei a szekrénynek amely a használat során derül ki, hogy kényelmetlen a használata, pazarol a hellyel, akadályozzák egymást a szerszámok a kivételnél, berakásnál, vagy csak egyszerűen új szerszámokat vásároltunk és szeretnénk azokat is beilleszteni a meglévőek közé. Az olyan szekrény amelyet rendesen összeragasztottunk az nem variálható, nem átalakítható változások esetén, mégis Rob Cosmannel  az egyedi megoldás híve, nézzük meg, hogy ő hogyan tárolja a szerszámait. Az ilyen szekrényt csak azoknak ajánlom, akik évtizedek óta ugyanazokkal a szerszámokkal dolgoznak és már nem vásárolnak újat. Ettől függetlenül, van pár olyan megoldás amit lemásolhatunk. 

Tovább

Egy fa szobor születése

szobor_faragas.jpgA fafaragás az egyik legősibb képzőművészet, csodálatos alkotásokat képesek kifaragni a művészek. Vasyl Petrovskyy is közéjük tartozik. Egy egy szobor elkészítése nagyon hosszú ideig tart, ezért ritkán látjuk az egész folyamatot. A mai videóban viszont pont ez az érdekes, hogy hogyan születik meg egy szobor. Csodálatos a végeredmény, kevesen képesek rá. Érdemes megnézni Vasyl facebook oldalát is, ott további alkotásait is megnézhetitek.

Tovább

Barokk stílusú hokedli

barokk_szek.jpgA barokk stílusú bútorok a legszebb és legigényesebb kialakításúak még ma is, a népszerűségük ezért magas. A szép íves kialakítás nemcsak a szemnek jó, de nehéz is elkészíteni tökéletesen egyformára a lábait. Ezért valamilyen sablont szoktunk használni a bútor lábainak elkészítéséhez. Ritkán látni videókban ennyire átgondolt  sablon készítést, ezzel a sablonnal könnyű sorozatban készíteni az egyforma lábakat. Érdemes megtanulni ezt a technikát.

Tovább

Fából katana

katana.jpgJoung Je rendszeresen meglep valami szép műalkotással. Ö már művészi szintre emelte a fa tárgyak elkészítését, és a nagyon igényes megmunkálást. Nem szokott beszélni a videói alatt, a munkára figyel. Most egy katana kardot készített fából ami csodálatosan szép lett. A kardhoz a fehér tölgy, dió, tigris juhar és madárszem juhar fát használt. Ez is egy csodálatos alkotás lett. A kard nagyon egyszerű, mégis kevesen tudnák ilyen minőségben elkészíteni ezt.

Tovább

Famegmunkáló állvány

allvany.jpgHosszú munkadarabok megmunkálása nem egyszerű, még asztalos satuba sem tudjuk fixen rögzíteni a munkadarabot, mert a saját súlyától vagy enyhe nyomástól is elmozdul a munkadarab. Nagy segítséget jelent, ha a függőleges irányú elmozdulást meg tudjuk akadályozni ha alátámasztjuk a munkadarab végét. Ha egy alátámasztó állványt készítünk akkor célszerű úgy elkészíteni, hogy az állítható magasságú alátámasztást biztosítson. Erre láthatunk most egy jó megoldást.

Tovább

Nagy famegmunkáló központ

famegmunkalo_kozpont.jpgTöbb gépet lehet helyettesíteni egy nagy famegmunkáló központtal amely valójában egy nagy asztallal rendelkező marógép. Egy erősebb felsőmaró van ráépítve az asztalra, amelyet X, Y, és Z irányba is lehet állítani hasonlóan mint egy CNC gépnél. Az asztalának lapjára szerelt házi készítésű satuval lehet rögzíteni a kisebb munkadarabokat. A géppel lehet vastagsági marást és egyengető marást is végezni, és csapolásokat is. Akár fúrásra is alkalmas a központ. Kis méretű műhelybe ahol nem fér el sok gép, ideális megoldás lehet ez a több célra használható gép. 

Tovább

Színes Shou Sugi Ban asztal

szines_shou_sugi_ban.jpgA Shou Sugi Ban technikáról már készítettem cikkeket, a lénye az ennek a több száz éves eljárásnak, hogy a fa felületét megégetik, a kormot lesöprik róla, majd olajjal kezelik a felületet. Az így kezelt fa rendkívül időtálló, ellenáll az időjárásnak, napsugárzásnak, rovaroknak, gombáknak, és nehezebben fog lángra kapni. Az égetett felületen az égetés mértékétől függően elszürkül, elfeketedik a fa, de előtte az fa erezete látványosan előjön. Ha nem szürke vagy fekete felületet szeretnénk hanem színeset, akkor az olajozás előtt vízbázisú festékkel kell átkenni a megégetett és letisztított felületet, majd pár perc múlva a felesleges festéket le kell törölni. Pár napos száradást követően lehet olajozni és esetleg lakkozni a felületet igény szerint.

Tovább

Forgó szerszám tároló

forgo_szerszam_tarolo.jpgEgy kevés faanyagból és PVC csövekből ötletes és kényelmesen használható szerszám tárolót készíthetünk. Ez főleg olyan helyen érdemes alkalmazni, ahol például az asztal túl széles és nem érjük el a falat az asztal túlsó oldalánál. Ezzel a forgó tárolóval nyújtózkodás nélkül elérjük amire szükségünk van, és sokkal jobban áttekinthető a tároló mintha egy polcos szekrénybe raknánk be a szerszámokat. 

Tovább

Furnér teríték vákuumzsákban

vakuum_preseles.jpgEgy új oktató videót készített Hauch Tamás tanár úr a vákuumos technológiáról. Egy kis felület furnérozása megoldható csavaros szorítókkal, de nagyobb felület esetén nem jó mert a munkadarab közepén nincs leszorító erő. Egy nagyobb asztallap méret esetén már sok millió forintos hidraulikus présre lenne szükségünk, egy egyszerű vákuumos technikával olcsón meg tudjuk oldani az egyenletes préselést akár 9 tonna/ m2 nyomással ami nem más mint a légköri nyomás. Ehhez persze szükségünk lesz egy vákuum szivattyúra is ami képes közel űr vákuumot  elérni azaz a 0 atm nyomást. 

Tovább

Hulladék fából szép ékszerdoboz

ekszer_doboz.jpgMég a kisebb maradék faanyagot is sajnáljuk tűzre dobni, ha annak értékes az anyaga vagy szép az erezete. Young Je kiválogatott pár darab juhar, dió és cseresznye fadarabot és ékszerdobozokat készített ezekből a maradékokból. Hogy ne csak egy egyszerű doboz legyen ezért kicsit feldíszítette, különböző színű faanyagokból táblásította a doboz fedelét, majd szépen ívesre gyalulta. A doboz két végén lévő rövidebb oldalait ferdére gyalulta a különleges kinézet miatt. A doboz doboz oldalait szépen csapolva ragasztotta össze. A doboz felületkezeléséhez forralt lenolajat hordott fel, majd 48 óra elteltével tisztára törölte. 

Tovább

Kúpos fogaskerék készítése

kupos_fogaskerek.jpgMár több cikkben is mutattam, hogyan lehet jól használható fogaskereket készíteni fából. Most kúpos fogaskerék készül, ennek elkészítése kicsit bonyolultabb, de egy fejező fűrésszel, tolós gérvágóval, de akár asztali körfűrészen is  elkészíthetjük ha megértjük a technológiát. A legtöbb gérvágón van vágási mélység határoló, ezt kell beállítanunk a fog magasságának megfelelően, asztali körfűrészen pedig a fűrészlap kiemelésével szabályozhatjuk ezt. A fogaskerék kinyomtatható rajzát az ingyenesen letölthető Google ScretchUp  programmal tudjuk a legkönnyebben elkészíteni.

Tovább

Rádiusz sablon készítés + tervrajz

radiusz_sablon.jpgBarkácsolás közben rendszeresen kell rádiuszokat készítenünk, valaminek a sarkát lekerekíteni akár esztétikai akár a funkciója miatt. Kézi vagy gépi csiszolással sohasem lesz tökéletes a rádiusz de egy jól elkészített marósablonnal tökéletes rádiuszt tudunk marni. Most azt mutatjuk meg, hogyan tudsz bármilyen méretű rádiusz maró sablont készíteni magadnak. Kicsit bonyolultnak tűnik, de csak akkor van szükségünk erre az eljárásra, ha legyártunk magunknak pár darab sablont. 

Tovább

Fiók előlap beállító

fiok_elolap_beallito.jpgAki szerelt már fel fiókok front oldalára előlapot az tudja, hogy nagyon nehéz azt jól beállítani. Elég ha csak egy két mm-ert el csúszik valamerre, már nem lesz egyenletes az előlapok közötti rés, az előlapok csámpásan fognak állni, ami nagyon csúnya. Több megoldás van a felszerelésre, de mindegyik kínszenvedés ha tökéletes munkát szeretnénk. Egy fiók előlap beállító szerszám nagyon megkönnyíti a pontos pozicionálást, igaz javallottan nem fából készül, hanem laposvasból, de mégis érdemes elkészítenünk. 

Tovább

Házi készítésű, állítható magasságú gyermek szék

allaithao_szek.jpgRendszeresen találhatunk briliáns ötletekről videókat, ilyen a mai is. A gyermekeink nagyon gyorsan nőnek, a nagy felnőtt székre nem tudnak még felülni, ha kicsi gyermek széket vásárolunk akkor azt meg hamar kinövik és túl alacsony lesz a számukra. Egy állítható magasságú gyermek széket viszont hosszú évekig tud a csemete használni, egyszerűen magasabbra kell szerelni az ülőlapot. Ha tetszik az ötlet akkor készítsd el vagy oszd meg a cikket.

Tovább

Madáretető építés

madareteto.jpgA madarak etetése egész évben fontos ha szeretnénk, hogy folyamatosan legyen a házunk körül madárcsicsergés. Pár darab fadarabból csinos kis madáretetőt tudunk készíteni, ha vékony lazúrral lekezeljük akkor sokáig ellenáll az időjárás viszontagságainak is. Egy jól elhelyezett madáretetőt szívesen látogatják a madarak de akár a mókusok is, és közben mi is megfigyelhetjük őket. Ha nem feledkezünk el a folyamatos etetésről, akkor hamarosan oda is fognak szokni a madarak.

Tovább

A házi készítésű asztali körfűrész hátránya

korfuresz_epites.jpgNagyon sok asztali körfűrész építéséről láttam már videót, és elég sokat meg is osztottam veletek. Ezekben a videókban látottak alapján rendszeresen elgondolkodom, hogy hogyan lehetne jobban elkészíteni a gépet, vagy éppen mit csinálnék másként mert nem tetszik valami megoldás. Ezek a tapasztalatok indítottak arra hogy összefoglaljam nektek a házi készítésű asztali körfűrészek építésénél elkövetett hibákat. 

Tovább